Hatalmas csatát hozott az elődöntő utolsó felvonása.
Alaposan bekezdtek a felek, hol az egyik, hol pedig a másik csapat vezetett. A harmadik percben már 10-10 volt az állás. Ezt követően elhúzott a Körmend, ám egy 11-2-es paksi rohamnak köszönhetően az első negyedet végül négy ponttal, 28-24-re az Atomerőmű nyerte.
Rákapcsolt a második negyedben a Körmend, tíz ponttal hozták az etapot a vendégek, ezzel át is vették a vezetést a szünetre. Elsősorban Fodor és Alekszejev volt elemében.
A harmadik tíz perc elejét is meghajtotta a Sabáli-legénység. Volt már 9 pont is közte, a vége azonban Gulyás hathatós segítségével megint nyílt lett. A mindent eldöntő, utolsó etap előtt 63-65-s vendég vezetést mutatott az eredményjelző.
A már „szokásos” koreográfia folytatódott. Az elején meglógtak a vasiak, a Paks azonban nem adta fel, és a végére felzárkózott. Sőt, büntetőkből a vezetést is átevette. A Körmendnek tíz másodperce maradt arra, hogy fordítson, és bejusson a döntőbe. A jól játszó Alekszejev keze azonban az utolsó másodpercekben megremegett, és a labda kiperdült a gyűrűből.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!