Három nap most sem a világ, tapasztalatszerzéshez még csak-csak elég, de megismeréshez édeskevés. Ennyi időt tölthettünk az EU Parlament meghívására, egy rövid tanulmányúton - Brüsszel Élet az Üveghegy gyomrában– Brüsszel és az Unió parlamentje (II. rész) 2009. November 18. 19:16 után ezúttal Strasbourgban…
Más világ
Irigylésre méltó a rendezettség és a mosolygás; „Európa francia szívében” nyugi van. A periférián az arab negyed tűzfalain mesteri graffitik, a patinás belvárost nem rondítják tag-ek, foszlott és koszlott plakátrengetegek, virágos a város, a külvárosban a high-tech villamos alatt, a sínek között beton helyett is fű nő. A helyi külvárosi Aushan kávézójában, a pult mögött egy ötvenes bajuszos úr, mosolyog, kockás golfsapkás nyugdíjasokat szolgál ki, akik reggelente itt feketéznek. A kirakatokban, nagyáruházakban ugyanazok a márkák mint idehaza, közel ugyanazon az áron – ha nem olcsóbban, a gyorséttermekben hasonló ízű a gagyi-szendvics is, de a város lüktetése összehasonlíthatatlanul más.
Strasbourgba kijutni nem egyszerű mutatvány, legcélszerűbb választásnak a repülő tűnt, azonban ha Budapestről startolunk, minimum egy átszállásra bizton számíthatunk (Párizson vagy Frankfurton keresztül). Lehetne buszra vagy vonatra is szállni, esetleg autóval nekivágni, merthogy annyira messze nincs, Szombathelytől légvonalban nyolcszáz kilométer. Így is - úgy is egy napot rá kell szánni az utazásra.
Petite France gerendás elzászi stílben
Strasbourg amúgy tényleg csodaszép hely, pár nap alatt bejárható, Győr-léptékű város, háromszázezren sem lakják. Határán az Ill folyó a Rajnába torkollik. Belső csatornákkal, patinás szecessziós épületekkel, gótikus katedrálissal, hangulatos belső sikátorokkal, elzászi stílusban épült sok-száz éves fachwerk-es (gerendavázas) házakkal, és a középkorban „megrekedt” Petite France-negyeddel. A belvárosban, a Grand Ile-ben alig van forgalom, aki teheti, biciklire pattan, a villamoshálózat (és a hozzá csatlakozó vasút) logisztikai csúcsteljesítmény, a járművek technikai színvonaláról nem is beszélve. Pillanatok alatt, mozgólépcsőzés nélkül, a város legkülönbözőbb pontjaira eljutunk.
Sok-színűség
A bababolt kirakatából afro- és arab-forma babák kacagnak, szőke lurkókat amúgy az utcákon is alig látni. Kulturális és etnikai olvasztótégely, ahol feketék, arabok és fehérek látszólag békességben elvannak egymással.
Kétarcú hely: középkor, gótika, szecesszió és tradíció egyik oldalon, a másikon az üvegpaloták high-tech világa. Csak ámulunk az automatizáltságon, a jegykiadáson (és azon hányféle konstrukció és kedvezmény ösztönöz arra, hogy a tömegközlekedést használd), ahogy a reptéren, úgy a külvárosi motelben is 24 órás automata bejelentkezés van (bedugod a bankkártyád, beütöd a kódot, pár kattintás a regisztrációhoz, és már dobja is ki a kulcsként funkcionáló mágneskártyát a szobához.)
Thézeuszként bolyongtunk az üveg-csodapalotában
Strasbourgban található az Európai Parlament, az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága is. Havonta egyszer az egész parlamenti apparátus leutazik Strasbourgba, jóllehet Brüsszelben is minden megvan, a plenáris ülésterem is. Minek ezért a pár napért Strasbourgban is fenntartani egy ekkora gigantikus infrastruktúrát? – kérdezhetnénk. Tradícióból, ha nem is a világbékéért, de az európai politikai kapcsolatok normalizálásáért. (Idézzük fel, milyen térségben fekszik Strasbourg, és ez az elzászi területért hányszor vívtak Európában háborút).
Annak idején sok éven át elhúzódó vita bontakozott ki Franciaország és Belgium között a tekintetben, hogy hol legyen az Európai Parlament végső székhelye. Végül 1992-ben sikerült megegyezést elérni az edinburgh-i csúcson: Strasbourg maradt a fő székhely, évente 12 plenáris üléssel, de a bizottsági, politikai munka és a plenáris üléseken kívül összehívott ülések színhelye továbbra is Brüsszel marad. Ezt az Amszterdami Szerződés rögzítette, mely 1999-ben lépett hatályba.
Az „európai integráció” toronymagas jelképében
Más tészta, hogy idegenként a héjak közt, a folyosókon lehetetlenség a tájékozódás. Az angolunkkal nehezen boldogultunk, a lépten-nyomon kontrolláló biztonságiak csak franciául értettek szót. Normális kiírásokkal alig találkoztunk. Amúgy általános a tendencia, Strasbourgban az angollal jórészt mindenki hadilábon áll, vagy nem akar megszólalni idegen nyelven, vagy ha beszél is, olyan francia akcentussal, hogy reménytelen...
Feljelentő: Morvai Krisztina piros szoknyában egy helyi Spar előtt
Ott-jártunkkor, a májusi plenáris ülésen, vitának nem nevezhető módon épp a szervkereskedelem legalizálásának módjairól folyt diskurzus. A karzaton az érdeklődők száma megegyezett a lent helyet foglaló politikusokéval, itt is ott is hatvan körüli főt számláltunk. Egy-egy frakciót jó ha két ember képviselt, aki felszólat, és aki meghallgatta. Találkozhattunk honunkból „száműzött” magyar képviselőkkel is: Morvai Krisztina még a belvárosban egy helyi Spar előtt mosolygott ránk, majd egyedüli magyarként ő képviselte hazánk álláspontját a szervkereskedelem ügyében. Ja, a tények rögzítése végett: egy Tőkés Lászlót is sikerült megpillantanunk, épp szendvicsezett.
Édesszájúaknak pár nap is garantált a hízókúra
Ha Strasbourgban járunk, a péksüteményeket muszáj sorra végigkóstolni, nem győzünk betelni a mindig friss és omlós croissantokkal és briósokkal, az elzászi kuglófokkal és apró mézes süteményekkel. Még a gyorspékségekben is összehasonlíthatatlanul igényesebb és ízesebb a kínálat, ráadásul árban sem elérhetetlenül drágábbak: ötszáz forintból egy hosszúkávé mellé akár vajkrémes mandulás croissant is ropogtathatunk.
A gótikus katedrális tövében, egy sikátorban rábukkantunk egy eredeti elzászi étteremre, ahol a tradicionális elzászi savanyú káposztás köret mellé háromféle halból készült, különböző tejfölös szószokkal lelocsolt főételt kóstoltunk. Előételként kihagyhatatlan a francia-német „pizza”, tarte flambée (németül flammkuchen) Tradicionálisan maradék kenyértésztából készül, rápakolnak hagymát, szalonnát. Leteszteltük a francia krémlevest is, szíve sötétbarna, nem tejfölös, és nem szórnak bele sajtot, csak pirított kenyérrel a tetején tálalják. Az elzászi nokedli sem hasonlítható a miénkhez, vékony, szalmakrumpli-szerű, húsokhoz és kacsához isteni, de gombás-sajtos mártással, csőben sülve, friss salátával sem rossz választás, ha arra járnánk… A legjobb helyeken, a Grand Ile-n ötezer forintból a menün túl még sok fogásból válogathatunk, és hozzá eredeti francia búzasörrel is koccinthatunk…
