Kísérlet az Abért-tónál - Egy mérnökcsapat új megoldást javasol az azbeszthelyzet megoldására

Állításuk szerint sokkal könnyebben és olcsóbban meg lehetne oldani a problémát, úgy, hogy kereskedelemben kapható anyagokat használnak fel.

Az Abért-tó parkolójában kis csoport gyülekezett csütörtök délután, néhány érdeklődő mellett ott volt Básthy Béla, Kőszeg polgármestere, és Kónya László közlekedés-építő mérnök, aki a kis bemutatóval készült.

Azbeszt teszt
A kísérletek eredménye
Mészáros D. Zsolt

Kónya felszólalt a múlt heti, azbeszt-ügyben összehívott lakossági fórumon Kedden elkezdődik az Oladi Plató azbesztmentesítése, október végére végeznek az önkormányzati utakkal, parkolókkal August 28. 10:58 , ahol arra hívta fel a figyelmet, hogy létezik egy olyan módszer, ami a kereskedelemben is kapható vegyszerrel fogná meg a port és ezzel megszüntetné az azbeszt kiporzását. Nemény András polgármester akkor azt mondta, hogy az általuk felkért szakértők egyike sem javasolja ezt a megoldást.

Kónya László
Kónya László
Mészáros D. Zsolt

De Kónya és mérnökcsapata Lakó Sándor, Neumann János Egyetem docensének, és több szakértőnek a részvételével dolgozott. Mint kiderült, az Abért tó lezárt parkolójában a vízügyi igazgatóság engedélyével több anyagon is tesztelték a módszert, már két hete zajlanak a próbák.

Egy ismert porlekötő anyag lehet a megoldás

Arról van szó, hogy a parkolóban is megtalálható, azbesztes zúzottkőre először egy kavicsborítást fektetnek pár centi vastagságban. Majd ezt egy epoxi, azaz műgyanta-alapú kétkomponensű ragasztóval kezelték. Ezt a ragasztót autópályák beton burkolatainak javítására már régóta használják. Kónya elmondta, hogy az átfolyó műgyanta az alsó felületen erős hártyát alkotva tapad az azbesztes kőhöz, a felső rétegen nyitva maradt felület apró pórusaiba pedig zúzottkő port terítenek, hogy lezárják a felületet.

Azbeszt teszt
Az egyik próba, alul az azbesztes kőzet
Mészáros D. Zsolt

Erre viszik fel a Solitec MK III porlekötő és felületlezáró anyagot, ami egy vízben oldódó műanyag talajstabilizáló és portalanító szer. Az anyag 24 óra elteltével stabilizálódik, és a kezelt felület használhatóvá válik - mondta.

Mindezt a többféle anyaggal végzett kísérletnél is bemutatta, és úgy is sikeresnek bizonyult a próba, hogy a mintát nem tömörítették le. Kónya hangsúlyozta, ehhez a módszerhez nincs szükség szegélyre, az úttest szintjét csak pár centiméterrel emelik meg, és így könnyebb a kapubejárók csatlakozása.

Azbeszt teszt
Kis csapat a parkolóban
Mészáros D. Zsolt

A mérnök szerint ez a megoldás jóval olcsóbb, kevésbé szennyezi a környezetet és jobban alkalmazható a lakott területen is. Egyébként a szükséges anyagok a kereskedelemben kaphatóak.

Kónya a végén felhívta a figyelmet arra, hogy a módszer az azbesztszennyezésben érintett, magánkézben lévő ingatlanoknak is megoldást jelenthet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet