Balesetek, betörések napja

Kanyarodás közben ütötte el a biciklist

Tegnap reggel egy szombathelyi kerékpáros a Levendula utca irányából a Muskátli utca felé haladt, miközben egy szombathelyi férfi által vezetett tehergépkocsi megelőzte. Majd a tehergépkocsi vezetője jobbra kanyarodása során nekiütközött a korábban megelőzött kerékpárosnak, aki az úttestre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gépjárművezető ellen büntetőeljárás indult.

Ellopták az utánfutót

Tegnap délelőtt egy körmendi lakos jelezte, hogy Nádasd-Hegyalján lévő hétvégi telkére betörtek és egy személygépkocsi utánfutót vittek el. Az anyagi kár kb. 35.000,- Ft.

Közlekedési táblát és parkoló autót tört össze

Tegnap a déli órákban egy magyarszecsődi autós Körmenden a Somogyi B. úton balra kanyarodása közben nekiütközött a Molnaszecsőd felől érkező személygépkocsinak, amely az ütközés következtében letért a jobb oldali útpadkára és az ott lévő közlekedési jelzőtáblának ütközött, majd a parkolóban várakozó személygépkocsi elejének csapódva állt meg. A három autóban és a közlekedési jelzőtáblában keletkezett kár kb. 900.000,- Ft.

Megrugdosta a kukát

Tegnap késő délután szemtanú jelezte, hogy ismeretlen személy a Zanati úton lévő egyik buszmegállóban kihelyezett szeméttárolót lerúgta, majd a földön több alkalommal megtaposta. A járőr az elkövetőt előállította, kiderült, a férfi erősen ittas.

Elütötte az őzet

Tegnap a késő esti órákban egy keszthelyi lakos jelezte, hogy Sorokpolány és Rábahídvég között személygépkocsijával őzzel ütközött. Az ütközés után a vad elfutott, a személygépkocsiban közel 400.000,- Ft kár keletkezett.

Elmenekült a besurranó tolvaj

Ma hajnalban egy celldömölki férfi jelezte, hogy lakásába ismeretlen személy surrant be és az udvaron álló autójából készpénzt vitt el. Kiderült, hogy az elkövető a kerítésen átmászva jutott be az udvarra és a lezáratlanul hagyott személygépkocsiból egy lemezkazettát vitt el, benne kb. 10.000,- Ft-al. Ezután a nyitva hagyott lakóépületbe is bejutott, de a háziak észrevették, így elmenekült.

Betörtek a zsédenyi boltba

Ma hajnalban betörtek az egyik zsédenyi üzletbe. A helyszíni szemle megállapította, hogy az épületre szerelt riasztót megrongálták, kibontották a tetőt, és dohányterméket, valamint készpénzt loptak el. A lopási kár közel 80.000,- Ft.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek