A szentgotthárdi civil szervezet a gyár meghívásának tett eleget a napokban. Elhangzott, hogy nagy hangsúlyt helyeznek a környezetvédelem fontosságára; az elmúlt évben 1,2 millió eurós beruházásokat vittek véghez a gyárban. Több konkrét intézkedést tettek a Rába-habzás ügyében: 90 százalékkal csökkentették a káros anyag felhasználását és többek között speciális szűrőberendezéseket helyeztek üzembe. A környezetvédelmi beruházásnak már látható eredményei vannak, az utóbbi hónapokban már javult a Rába vízminősége – olvasható a PRONAS honlapján.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!