Gencsi BMX sikerek az OB-n

A hétvégén Gencsapátiban rendezték meg a Magyar BMX Bajnokság III. és IV. fordulóját. Vincze Gergő mindkét napon győzni tudott.

A Magyar BMX Szövetség Gencsapátiban rendezte meg az Országos Bajnokság III. és IV. fordulóját, amely egyben osztrák - magyar közös bajnoki futam is volt. A rendező – a Gencsapáti BMX Szakosztály – 15. éve házigazdája ennek a rendezvénynek.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A verseny nagyon látványos, a korosztályos futamokban egyszerre nyolcan rajtolnak, és életkortól függően 30-50 km/h-val robognak és „röpködnek” végig a közel 300m hosszú, dombokkal, ugratókkal teli pályán.

A licenszes versenyzőknek 5, az amatőröknek 2 életkori kategóriában hirdettek eredményt. Három – három selejtező futam alapján lehetett az „A”, vagy a „B” döntőbe kerülni.

Vincze Gergő (fehérben)
Vincze Gergő (fehérben)

A 14 éves Vincze Gergő szombaton és vasárnap is magabiztosan verekedte be magát az „A” döntőbe. Ott aztán kiváló rajt után élre állt és látványosan ugorva a második szakasz első két dombkombinációját, meggyőző fölénnyel, utcahosszal utasította maga mögé a mezőnyt. Ezzel idei harmadik futamgyőzelmét aratta, mivel a szezonnyitón Sopronban is begyűjtött már egyet.

A 11-12 évesek között versenyzett Horváth Bendegúz, aki szombaton két selejtezőbeli győzelme után a döntőben a negyedik helyen ért célba, vasárnap pedig 7. lett.

Horváth Bendegúz
Horváth Bendegúz

A felnőttek mezőnye volt a legnépesebb, (itt középdöntőket is rendeztek). Aki a 17. évét betöltötte, az már mind itt versenyzett. A gencsiek közül hárman is próbára tették tudásukat. A 17 éves Plajszer Dániel (a képen) szombaton, a 22 éves Vincze Bálint vasárnap szerzett értékes hatodik helyet. A 18 éves Károlyi Márton szombaton két jó selejtező után bukott, végül a „B” döntő megnyerésével vigasztalódott.

A döntőt mindkét nap a magyar BMX első generációjába tartozó soproni Prajczer Péter nyerte, látványos küzdelemben a szintén soproni Mészáros Krisztián előtt.
Az amatőröknél Udvarhelyi Milán 1., Mészáros Márton 5., Hoós Domonkos 8., Dobozi András 9. helyet szerzett.

Csoportkép
Csoportkép

Elől: Károlyi Márton
Ülnek: Plajszer Dániel, Horváth Bendegúz, Hoós Domonkos, Vincze Gergő
Hátul: Vincze Bálint

Vas megyei eredmények:

Szombat:

Amatőr: 7-15 éves
8. Hoós Domonkos

Amatőr +15véves
5. Mészáros Márton

Serdülő 11-12 éves
4. Horváth Bendegúz

Junior 15-16 éves:
1. Vincze Gergő

Felnőtt +17 éves
6. Plajszer Dániel
7. Vincze Bálint
9. Károlyi Márton

Vasárnap:

Amatőr: 7-15 éves
1. Udvarhelyi Milán
9. Dobozi András

Serdülő 11-12 éves
7. Horváth Bendegúz

Junior 15-16 éves:
1. Vincze Gergő

Felnőtt +17 éves
6. Vincze Bálint
10. Plajszer Dániel

Valamennyien a Gencsapáti BMX szakosztály tagjai.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Címlapon