100 milliónyi üdülési csek Vas megyében

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 4,4 milliárd forint értékben összesen 127 ezer szociálisan hátrányos helyzetben élő személynek nyújtott üdülési csekk támogatást 2010-ben. A vasiak ebből 99 millió forint értékben részesültek. Az átvett üdülési csekkel a kedvezményezettek közel 15 ezer hazai szolgáltatónál vehetnek igénybe üdüléssel, pihenéssel, kikapcsolódással, egészségmegőrzéssel, szabadidősporttal és művelődéssel kapcsolatos szolgáltatásokat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek