Rendőrségi hírek 2010. 07. 05.

Tegnap egy szombathelyi férfi segédmotor-kerékpárjával a Nádasdy utca és a Szent Márton utca kereszteződésénél nekiütközött egy vépi személygépkocsinak. A baleset következtében a motoros könnyű sérüléseket szenvedett.

Tegnap a déli órákban Vámoscsalád térségében közlekedési baleset történt. Egy szigetszentmiklósi gépkocsijával Vámoscsalád belterületén közlekedett és az egyik útkereszteződésbe érve, kanyarodása közben összeütközött a neki balról érkező uraiújfalui férfi által vezetett kerékpárnak. Az ütközés következtében a kerékpáros az aszfaltra esett és 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

Egy kapuvári férfi motorkerékpárjával Vámoscsalád és Vasegerszeg között egy balra ívelő kanyarban letért a jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árkon keresztül egy fának csapódva ált meg. A gépkocsi vezetője 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek