Nem lesz nyomozás a celldömölki képviselő ügyében

Nyomozás elrendelése nélkül zárta le a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság azt az ügyet, amelyben egy celldömölki fideszes önkormányzati képviselőt jelentettek fel -írja a Népszava. Horváth Melindát közérdekű és személyes adattal való visszaéléssel, továbbá hűtlen kezeléssel gyanúsították. Egy bejelentés szerint a képviselő jogsértően megszerzett taj-számok alapján jogosulatlanul igényelt az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól támogatást, kórházban el sem végzett vizsgálatok után. Júniusban ugyan feljelentés kiegészítést rendeltek el az ügyben, de a hatóság a lapnak elmondta: a rendőrség nem találta bizonyíthatónak a gyanút.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek