480 milliárd forint értékű kábítószer alapanyagot foglaltak le a rendőrök Sopronban és Budapesten

A szállítmányok mögött valószínűleg egy nemzetközi bűnszervezet áll.

Összesen mintegy 480 milliárd forintnak megfelelő kábítószer piacra kerülését akadályozta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a police.hu.

Első körben 13 tonna prekurzor lefoglalása történt meg a soproni vámudvarban a NAV jelzése alapján még áprilisban. Pár nappal később pedig két budapesti raktárban még 19 tonna hasonló vegyi anyagot találtak a nyomozók. A felderítés szálai nemzetközi irányba mutatnak.

police.hu

A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) áprilisban értesítette a NAV, hogy a Győr-Moson-Sopron vármegyei pénzügyőrök a soproni vámudvarban egy konténerszállítmány átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagokat találtak. A NAV Szakértői Intézete megállapította, hogy az ellenőrzött anyag MDMA-prekurzor, vagyis extasy előállítására alkalmas, és összesen 13 tonna súlyú.

A jelzést követően a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói vették át az intézkedést, és azonnal az illegális anyag hazánkba kerülésének nyomába indultak. A gyors intézkedéseknek köszönhetően a jelzést követő pár napon belül eljutottak még két budapesti, X. kerületi raktárhoz. Egyik az Árpa utcában, a másik a Száva utcában volt. Ezen lerakatokban is ugyanolyan csomagolású kartonokat találtak, mint a soproni vámudvarban lévő konténerben. A tüzetes szemlét és szakértői vizsgálatot követően kiderült, a dobozok ugyancsak kábítószer-prekurzorokat tartalmaznak, mint a korábbiak.

police.hu

A legális és az illegális termékek elrendezése is ugyanazon szisztéma szerint történt. A hivatalos, bejelentett áru műtrágya alapanyag volt, vagyis magnézium. Ebből mindössze néhány raklap volt a konténer, illetve a raktárak bejáratánál, míg az illegális vegyi anyaggal teli dobozok jóval hátrébb. Az alapos és rengeteg munkaórát igénybe vevő helyszíni szemle és nyomrögzítés azonban egyértelműen feltárta a kábítószergyanús anyagokat, amikről később szintén megállapította a szakértő, hogy azok mindegyike MDMA-prekurzor, vagyis kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott előállítására használatos vegyület, amit leginkább extasy gyártásához vesznek igénybe. A két budapesti raktárból összesen 19 tonna ilyen anyagot foglaltak le a rendőrök.

A szemlével és a szakértői vizsgálatokkal párhuzamosan a nyomozók alapos felderítő munkába kezdtek. Több hazai és külföldi fuvarozócéget ellenőriztek, tucatnyi sofőrt kihallgattak, számtalan fuvarlevelet és úti okmányt vizsgáltak meg. Tekintve, hogy a szálak egyértelműen külföldre mutattak, így több külföldi társhatósággal is felvették a kapcsolatot. Az információk alapján egyértelmű, hogy a szállítmányok mögött egy nemzetközi bűnhálózat áll, a tagok azonosítása még jelenleg is zajlik.

police.hu

A lefoglalt összesen 32 tonna prekurzor elkobzását és megsemmisítését a KR NNI kezdeményezte a nyomozást felügyelő Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségnél.

A NAV és a KR NNI hathatós kooperációjának köszönhetően a lefoglalással összesen mintegy 480 milliárd forintnak megfelelő értékű kábítószer piacra kerülését sikerült megakadályozni. A két hatóság az eljárás további szakaszában is szorosan együttműködik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló