Közel 100 évvel ezelőtti környezetben találhatja magát az, aki a vasi település külterületén látogatást tesz a biotájház épületeiben. A gazdaság megálmodói az egykori falusi élet mindennapjait tárják az érdeklődők szeme elé, hiszen a kézművesség, a paraszti gasztronómia, tájhű gazdálkodás, mind megtapasztalható itt. A tájházat két hónnappal ezelőtt avatták fel, megvalósítására közösen pályázott Szombathely és Lukácsháza. Bolfán Csaba, a biotájház vezetője rádiónknak elmondta: a nyitás óta sokan voltak kíváncsiak a nem mindennapi falusi környezetre, a vállalkozó kedvűek akár a régi hagyományos ételek elkészítését is megtapasztalhatják.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu