Az Egy CSEpp Teszt elnevezésű országos szűrőprogram pénteken érkezik a vasi megyeszékhelyre. A Fő téri rendezvényen különböző ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt a látogatók. Melyik a legegészségesebb nagyváros? Ezt a kérdést tette fel idén az Erős Antónia által létrehozott Alapítvány. A szervezet ezért indította el az ECSET programot, amelynek célja, hogy a szakemberek képet kapjanak az ország egészségi állapotáról. A rendszeres szűrések mellett fontos a megfelelő testmozgás és a helyes táplálkozás is - mondta el Pusztai Anna programvezető.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!