A nagy mennyiségű csapadék ugyan nem okozott nagy károkat a termésben Vas megyében, azonban az eső megnehezítette a termények betakarítását. Az előzetes becslések alapján több aratható gabonával számoltak. A szakemberek szerint ismét emelkedni fog a gabona ára, ezt azonban nem a minőség, hanem sokkal inkább a forint gyengülése okozza. A betakarított termény egy részét belföldön használják fel, ugyanakkor exportálásra is jut majd - mondta el megkeresésünkre Imre János, a Vas Megyei Agrárkamara titkára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!