Az országos átlag fölött a nyugat-dunántúli szálláshelyek látogatottsága. Az első fél évben 5,1 százalékkal több vendég fordult meg a régióban, mint az előző év azonos időszakában. A turisták több mint 80 százaléka Németországból és Ausztriából érkezett. A vendégek jellemzően a Vas és Zala megyei gyógy - és a wellness-szállókat keresték fel. A belföldi szállásdíj 42 százalékát fedezték üdülési csekk felhasználásával, Győr-Moson-Sopronban és Zalában nőtt az arány, míg Vasban – ahol a csekkek aránya egyébként is alacsony - nem éri el az egyharmadot - derül ki a KSH régiós tájékoztatójából.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!