A nyugat-dunántúli kereskedelmi és iparkamarák által még 2006-ban készített elemzés szerint a Széchenyi terv első szakaszában indított beruházások harmada nem, vagy csak részben valósult meg, illetve csak újabb állami és önkormányzati források bevonásával működtethető. Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség elnöke a Napi Gazdaságnak elmondta: az új kormánynak jelentős erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy még a Széchenyi terv idején és később az egészségturizmusba befektetett milliárdok ne vesszenek kárba. Sok tulajdonos önkormányzat ugyanis már nem tudja fenntartani az akkor épült létesítményeket. A lap arról is ír, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlnia Celldömölk önkormányzatának is annak érdekében, hogy fürdőjét fenntartsa, ráadásul egyelőre nem találtak befektetőt annak a gyógyszállónak a felépítésére, amellyel az eredeti tervek szerint együtt akarták működtetni a komplexumot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!