Alpannonia projektnyitó-rendezvényt az Óház-kilátónál

Az osztrák-magyar együttműködéssel létrehozott alpannonia , közel 150 km hosszú túraútvonal,az alsó-ausztriai Semmeringtől valamint a stájerországi Fischbachtól Kőszegig vezet. A város, és a Hegyalja települései több turistákat vonzó értékkel gazdagodnak. Az osztrák partnerek gyalogosan érkeznek az Írottkő-kilátótól, Kőszegről pedig ingyenes autóbuszjárat indul az Okmányosig. Ezen kívül vezetett gyalogtúrával is elérhető a helyszín. A kilátónál kézművesek bemutatója, kincskeresés, játékos feladatok, gyalogtúrák, és büfé várja a vendégeket.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek