1000 perc a településért

Az 1000 éves Vas megye fennállásának megünneplésére létrehozott Emlékbizottság felhívására 33 település jelentkezett, ahol valamilyen közösségi munkát vállaltak falujukért az ott élők. Azok a települések, amelyek a legtöbbet tette községükért, elismerést kaptak, az emlékbizottság elnöke, Majthényi László pénteken a Múzeumfaluban tartott megyenapon. A legjobbnak Telekes bizonyult. Az 540 lelkes falu méltán megérdemelte az 1000 perc a településért járó címet, ugyanis az akció keretén belül közösségi összefogással falukemencét és a hegyháti településeket jelölő terepasztalt építettek és egy parkot is kialakítottak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek