Erdélybe készül a Puskás szakképző iskola

A szombathelyi Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola 57 diákja és oktatója utazik Erdélybe szeptember 20-án. Az ötnapos utat előkészíti az az előadás, amit szeptember 16-án, 14 órától tartanak az iskolában. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek Észak-Erdély népművészetébe, történelmének fejezeteibe, természetföldrajzába. Erdély neves könyvtárait, irodalmi emlékeit is felidézik és az erdélyi hétköznapok viselkedés kultúrájával is megismerkedhetnek.

Az utazást és annak szervezését 1 millió 871 ezer forinttal támogatja az Apáczai Közalapítvány.

A program logója

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek