A Térségi Rehabilitációs Központot ma délelőtt 11 órakor avatják fel ünnepélyes keretek között. Az intézmény az önkormányzati kórház átalakításával jött létre, 791 milliós uniós és állami támogatással. A sárvári kórház ettől kezdve a régióban egyedülálló gyógyulási lehetőségeket nyújt a betegek számára. A kórház teljes felújítása mellett egy új, háromemeletes épületet is emeltek. A központban többféle terápiás lehetőség segíti a műtéteken átesett betegek felépülését. Komfortos szobák állnak a betegek rendelkezésére, összesen 92 ággyal. Sárvár fejlődésében hagyományosan fontos szerepet játszik a gyógyturizmus, a gyógyfürdő után komplex rehabilitációs lehetőségekkel válik teljessé a város egészségturisztikai arculata.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!