Heteken belül megnyílik az Iseum.

szombathelyi önkormányzat a Nyugat-Dunántúli Operatív Programban nyert támogatást a műemlék rekonstrukciójára. Az elmúlt években folytatott feltárások több helyütt pontosították az Iseum területéről korábban ismert képet. 90-95 százalékos pontossággal meg lehetett állapítani a szentély méreteit, a többit pedig a római kori építészet szabályai szerint szerkesztették meg - írja a műemlékem.hu . A szentélyen kívül az azt három oldalról övező themenosz kap helyet, a nagy üvegfelületekkel ellátott épület közösségi és múzeumi funkciókat fog betölteni. A szentély épületcsoportjának egykori bejáratát a burkolatban jelzik. Az Iseumot hivatalosan néhány hét múlva adják át, azonban az épületcsoportot már most is bárki megtekintheti a szombathelyi képtár folyosójáról.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek