A családi olvasást népszerűsíti a könyvtár

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár egy országos program keretében két pályázatot hirdetett. A régi időkből vagy a közelmúltból őrzött emlékekből készíthet együtt a család ötletes kiállítást, a megválasztott technikának pedig csak a képzelet szabhat határt. Pályázni képekkel, fotókkal, filmmel, bloggal vagy bármely számítógépes technikával készített összeállítással lehet, melyet jeligével ellátva a könyvtár e-mail címére október 6-ig elküldeni. Nagy Éva igazgatóhelyettes elmondta, hogy az egészen kicsiket is szeretnék bevonni a programba, nekik rajzpályázatot hirdettek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek