Családi napot tartottak vasárnap a Nyitra utcai ÁMK-ban

Nem csak a városrészben élő családokat várták, hanem a város minden területéről fogadták a szombathelyieket az egész napos rendezvényen. A több éves hagyománnyal rendelkező esemény célja, hogy a családok közösen kapcsolódjanak ki, amihez változatos programokat kínálnak a szervezők. Mivel egyre több gyermekes család költözik ki a keleti városrészbe, fontossá vált az egész napos rendezvény - hangsúlyozta Tóth Tamás művelődésszervező. Ezért a program összeállításánál próbáltak a gyerekek fejével gondolkodni, és több helyszínen várták a játszóházak és a színpadi produkciók a kilátogatókat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek