Kötelező az üzemorvos

Az egészségmegőrzés és a megelőzés a célja az üzemi orvosi vizsgálatoknak. Szombathelyen rendszeresen járnak a munkavállalók a háziorvos mellett üzemorvoshoz is, de nem minden munkáltató alkalmaz üzemorvost – mondta el dr. Nagy Varga Julianna. Minden cégnek, még az egy személyt foglalkoztató vállalkozásnak is kell üzemorvossal szerződnie, aki minden évben elvégzi a dolgozók egészségügyi felülvizsgálatát. A szabály szerint minden új dolgozónak, a munkába állás előtt át kell esnie egy vizsgálaton, amely igazolja, hogy alkalmas az általa betöltött munkakör ellátására. A vizsgálatok a munkavállalókat védik – tette hozzá a szakember.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek