A város a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán közel 50 millió forint uniós támogatásban részesült. A pénzből Celldömölk közösségi tereinek megújítását kezdték meg. A projekt részeként a városi általános iskola mellett lévő katonai temetőből exhumáltatták a II. világháborúban elesett orosz katonák maradványait, amelyeket a római katolikus temetőben temettettek újra. Az emlékükre állított emlékmű avatását tartják ma délután 15 órakor. Az ünnepségen részt vesz az orosz nagykövetség képviselője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!