Nem volt nehéz kitalálni, hogy a 4-es metró átadása, ami ugye teljesen véletlenszerűen esik egybe a választási kampány finisével, és a tény, hogy péntektől vasárnapig még ingyen lehet használni, mit fog kiváltani: a metróturizmus nevű jelenség rügybe pattanását és azonnali eszkalálódását. Csodálkozni márpedig jó dolog, úgyhogy meg sem álltunk Kelenföldig, hogy onnan nézzük végig állomásról állomásra ezt a nagy, publikus közösségi közlekedési tárlatot.
Így indultunk, a felszínről, ahova hamarosan már alig vágytunk vissza (a képekre klikkelve azokat nagyban lehet végiglapozni):
A kiállítás huszonegyedik századik jegykiadó automaták megtekintésével vette kezdetét:
Majd áthaladtunk az első, letisztult formáival máris elalélés-közeli állapotba kergető ellenőrzőkapun, ahol egyelőre senki nem ellenőrzött semmit.
És feltárult! És itt van!
A jegykezelő installációkat Kelenföldnél nem a mozgólépcső tetején, hanem annak aljától pár méterre helyezték el, ami helyénvaló lépés. Itt dizájnszempontból is európai módon jelzik nekünk, hogy egyelőre tessünk bátran továbbfáradni, van itt minden látnivaló, négy napig ingyen! Mindezt a 4-es vonal színével, zölddel közlik (reméljük, senkit nem zavar össze, hogy a HÉV színe is ez).
Később, a többi állomáson is visszatérő elemek: a svájciasan elegáns óra, alatta a metróhálózat térképen, valamint szelektív hulladékgyűjtő. Elnézést kívánok, ez itt még Magyarország?
Lelkes, érdeklődő családok kíváncsiskodnak a helyszín valamennyi pontján. Az alábbi képen megfigyelhető még az egyik legcsinosabb stíluselem, az úgynevezett világító csík is, ami a peron biztonságos sávjának végét jelzi. Ha ezt átlépjük, amíg nem futott be metrókocsi, hangosbemondós büntetést kapunk, valamint utastársaink megvető pillantását.
Ez itt már a Bikás park megálló a Tétényi út mentén, aminek sztárja a háromszögekkel tarkított, impozáns üvegkupola.
Csak nem emlékeztet valamire? Csak de!
Itt amúgy rám szóltak, hogy csak az állomást szíveskedjünk fotózni, az alagutat nem kéne. Mire felocsúdtam volna a meglepődésből, hogy megkérdezzem, miért is, az egyenruhás hölgy már tovarebbent. Mit rejtegetnek? Vagy csak attól tartanak, hogy a vezető beleszalad egy nem kívánt vakuvillanásba?
Újbuda központ megállóhelynél a peron vége az igazi főszereplő, ahol tengerzöld üvegfal magasodik. Szinte számít rá az ember, hogy a másik oldalról egy idegen létforma egyszer csak tenyérrel tapad rá a felületre, és üdvözölni próbál heves nyelvcsapásokkal.
Itt egyelőre erősen technokrata atmoszférában várhatjuk a következő szerelvényt...
...de a Móricz Zsigmond körtérnél már játékosabb a helyzet. Itt még a metrószelfi szó is elhangzott nagy örömünkre, az egyik Alstrom kocsiban szenvedélyesen tartotta el magától táblagépét egy ifjú pár, az eredmény feltehetően azonnal landolt a Facebookon.
Persze az igazi látványpornót akkor kapjuk meg, amikor fellépünk a mozgólépcsőre. Itt akár diktafonnal is rögzíthettük volna a meglepődött utastársak torkából feltörő zöngéket.
Az előző kettő dekoráció, vagyis a színes téglalapok és a kozmikus kék fény, amikor egymásra találnak:
És azok, akik mindezt megörökítik:
És az egyik legnépszerűbb megálló: a Gellért téri! Ennyi elvarázsolva fényképező állampolgárt még egyik korábbi állomásnál sem láttunk, de hát hiába, a pszichedelikus élmények mindig is vonzották az emberiséget. A mozaikos agycsavarás Komoróczky Tamás képzőművész szüleménye, igaz, volt is belőle jó magyaros trendeknek megfelelő nem fizetjük ki a melót, de a dicsőség a tiéd-típusú szarrágás.
A populáris mű egy fokkal közelebbről:
És még ilyen elképesztően menő dizájnszékeket is beépítettek.
Innentől kezdődik egyébként az a letaglozó betonrács, amit akkor láthatunk, ha felfelé biccentjük a fejünket, és ami folytatódik még a Fővám téren is.
Itt jobban látszik:
De az olyan nüanszokra is figyeltek a tervezők, mint például a mozgólépcsők karzatának ledes megvilágítása. Superfancy!
Kémlelő, ragyogó, elismerő tekintetek mindenhol.
És akkor köszöntsük a grandiózus betonűrhajót a Kálvin térnél! Ez valamennyi megálló közül a legdinamikusabb kialakítású a maga precízen felszabdalt tereivel, amik olyanok, ahogyan a hetvenes években elképzelték a jövő építészetét.
Egy-két falmászónak azért kihívás lenne, nem?
- hangzott el mellettem.
Csattognak is a fotómasinériák, kéremszépen!
Feljebb haladva még keményebb a Majmok bolygója-hatás.
A metróturisták pedig életkortól függetlenül elégedettek!
Az ott a háttérben nem valamiféle rajz, hanem szintén mozaikokból kirakott kotta, mégpedig Kodály Psalmus Hungaricusából pár taktus. (Így mondják?)
A Rákóczi téren már nem a prostik a főszereplők, hanem a fényáradat:
Vagyis ezt hittük egészen addig, míg be nem céloztuk a felső szintet. Itt azonnal mágnesként szippantott magába a hatalmas lélegzetvételű tér, ami így néz ki:
Meg így, a Rákóczi-család betonba irdalt birtokneveivel:
Ők pedig azok, akik mindezt őrzik.
A nyolcadik kerületi dzsumbuj szélén található a II. János Pál pápa tér a szigor és a derékszögek jegyében fogant.
Odafent pedig a futurisztikus lejárat kel frigyre a téren italozó kamaszokkal:
Végül megérkezünk a Keleti pályaudvarra, ami a betonabbnál is betonabb, ésszerű, férfiasan funkcionális kialakítást kapott. És így lehet megtekinteni a szürke gerendák felett a szemközti mozgólépcsőkön haladókat:
Ön is megtette már a maga kirándulását a négyesen? Arra biztatjuk, hogy kommentben írja meg az élményeit, hiszen így lesz szép, kerek a világ!
