Új köntösben a Savaria Mozi – Szavazzon, önnek bejön?

Ahogy a nagyobb városi beruházásoknál tenni szoktuk, ezúttal is körbemustráltunk és lefotóztuk a végeredményt… Íme a mi szubjektívünk, de kíváncsiak vagyunk az Önökére is, szavazzanak!

Bár az árkádsor alatt a ZÁÉV munkásai még bőszen fúrnak-faragnak, a nyári leállás után végre újra csatasorba állt a Savaria Mozi. (A hivatalos átadási ceremóniára december közepéig várni kell, most szájhagyomány útján terjedt a híre: újra mehetünk a belvárosba mozizni és bulizni).
Ami a tényeket illeti: a Kőszegi utcai épület és a közeli árkádsor uniós forrásból, a belvárosi rekonstrukciós programhoz szervesen kapcsolódva közel 250 millió forintból szépült meg. Az új homlokzaton túl új tetőszerkezetet is kapott, és a nyílászárók nagy részét is korszerűbbre cserélték. Galériánkban megnézhetik, milyen lett a végeredmény. Íme a mi szubjektívünk, de kíváncsiak vagyunk az Önökére is, cikkünk a végén szavazhatnak!

Savaria Mozi
Éjszakai kivilágításban nehéz neki ellenállni
Mészáros Zsolt

A város nem hagyta magára az épületet

Szombathely azon ritka megyeszékhelyek egyike, amely kitart a városi fenntartású mozija mellett, és a multiplexek térhódítása ellenére sem igyekezett megszabadulni tőle, nem késztette profilváltásra, hanem apránként, állami és Eu-s apanázsból felújította, és az Agora kötelékében szorgalmasan üzemelteti. Eszünk ágában sincs tehát visszasírni a régi, kopottas Savariát, vele a homlokzatról málló vakolatot, a beázó tetőt, és az elszíneződött díszburkolatokat Díjazzuk, hogy a város nem hagyta magára az épületet, és a Kőszegi utca eleje végre méltóbb köntöst kapott.

Ilyen volt: a felújítás előtt
Jánosa Dávid Péter

Kétségtelen, a régi-új mozink a Mártírok tere felől mutat a leginkább, és az éjszakai kivilágítással a legimpozánsabb – akkor hozza a legszebb formáját. Lehet persze vitatkozni azon, hogy annak idején, 1973-ban szerencsés volt-e a Kőszegi utca sajátos hangulatát megbontani ezzel a gyökeresen más stílusú, modern épülettel. A tömb léte tény, és Mátis Lajos merész vonalú filmpalotáját így is, hogy stílusában életidegen elemnek számít környezetében, lehet szeretni. Az épület történelmi hagyaték, a kérdés már csak az, hogy a jelenkor milyen új köntösbe csomagolta.

Olyan, mint egy pláza?

Üvegfelületeivel olyan, mint egy pláza – mondta rá egy ismerős. Homlokzata összhatásában mindenesetre visszafogottabb és elegánsabb lett. Nekünk a fő-épület merészebb színekben jobban bejönne, hiányoljuk azokat a kisebb méretű kerámiadarabokat is, amelyek eddig hangsúlyosan díszítették a homlokzatot, és jellemzőek voltak arra az adott korra, amikor ezt tervezték. De az új időhöz, új kőburkolat dukál… a mostani nagyobb márványlapok más stílust képviselnek, sokkal semlegesebbek (hasonlóakkal burkolják például az épülő Hemo-színházat is, csak világosabb színben).

Savaria Mozi
Innen nézve kevésbé impozáns
Mészáros Zsolt

Korosztályom tagjaival együtt siratom a homlokzatról lekerülő betű-kirakós „játékot” is (most digitális feliratok futnak, ami persze praktikus, csak…) – remek retrós poén lett volna ezt valahogy visszahozni. A színhasználattal is vitatkoznánk, a mogyorószínű burkolathoz nehezen tudjuk szeretni a homlokzat közepén a fehéret, pláne beljebb a citromsárgát, de ez tényleg egyéni ízlés kérdése.

Viszont az üvegtetejű, vörös hullámokkal megspékelt átjáró már kifejezetten tetszik, üde látványt nyújt – igaz még dolgoznak rajta, így teljességében csak hetekkel később lehet majd látni. Mediterrán csemege készül itt, remek teraszos helynek ígérkezik. A sziklakertszerű díszcserjés medencét már kevésbé értjük – de ez is biztos jó lesz valamire.

Savaria Mozi
Az árkádok alatt, ez a kedvencünk
Mészáros Zsolt

A digitális átállásra még várni kell

Üröm az örömben, hogy hiába ünnepli idén századik születésnapját a szombathelyi mozizás Száz éve már bazársor társult a szombathelyi mozihoz 2010. July 30. 10:12 , a digitális technikára és a 3D-s átállásra a Savaria Moziban még biztosan várni kell. Hiába a külső csín, így még biztosan nem rúghat labdába a multiplexszel (és a számítógépes letöltésekkel) szemben. Reméljük, ezen a téren is előbb-utóbb új időszámítás kezdődik, és ráköszönt a Savariára is a digitális forradalom.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Száz éve már bazársor társult a szombathelyi mozihoz

Száz éves a szombathelyi mozizás, 1910 őszén nyílt meg Szombathely első mozgóképet vetítő arénája, az Apolló. Tudják hány filmszínház-épült a városban azóta, és ki hol üzemeltetett mozit?

Mekkora botrányt okozott a Nyolcadik utas a halál?

Volt idő, amikor 180 mozi működött Vas megyében, mára jó ha öt. Nosztalgiáznánk Németh Sándorral, tudják például, milyen filmek taroltak a hetvenes években? És arról, mekkora botrányt okoztak a filmek?

Sclerosis- Multiplex, a mozik háborúja (0. rész)

A játszma még eldöntetlen, a paklit azonban rég leosztották. Az adu az erősebbnél van. A gyenge a Savaria mozi, az erős egy multiplex. A bukás törvényszerű, de a jövő a plázák plexeiben is bizonytalan...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra