Volt idő, amikor 180 mozi működött a megyében, mára jó ha öt – Régi idők mozisa, Sanyi bácsi

Beszélgetésünk apropója, hogy a filmes szakember, Németh Sándor nemrégiben vonult nyugdíjba. Helyesebben, igazít ki Sanyi bácsi: a nyugdíjkorhatárig, 62 évig még két éve hátra van, most az előnyugdíjas idejét tölti. Hivatalosan még munkaviszonyban van, miközben zajlik a Savaria Moziüzemeltető és Szolgáltató KFT átszervezése és végelszámolása. A cég ugyanis önálló intézményként július elejével megszűnt: négy kulturális intézménnyel vonták össze. A mozi azonban továbbra is üzemel, az Agora Kulturális és Turisztikai Központ ernyője alatt működik tovább. „Még egy-két évig, mint tagintézmény-vezető, maradhattam volna. Azonban úgy ítéltem meg, a városnak és a mozinak is az az érdeke, hogy olyan vezető legyen, akire hosszú távon lehet számítani.” – magyarázza Sanyi bácsi, miért is döntött úgy, hogy előnyugdíjazását kéri.

A megyében még Szentgotthárdon működik „igazi” mozi
A mozi-üzemeltető kft 1994. március elsejével alakult, mint városi kulturális cég – avat be Sanyi bácsi, aki előtte a megyei vállalatnál dolgozott, 1975 májusától, mint a műsorügyekért és a propagandaszervezésért felelős osztályvezető. „Mi terveztük a műsort, és a fő akciókat. Már akkoriban is a legfőbb feladatom a megye legnagyobb mozijának, a Savariának a filmellátása volt. Szombathely mostani belvárosi moziját 1973 augusztus 20-án avatták fel. Zűrös vezetőváltások után egy évvel később Kálovits Attilát nevezték ki igazgatónak, aki 25 éven át irányította az intézményt. Eddig dolgoztunk együtt, sajnos fiatalon halt meg. Őutána kerültem a városi mozi élére.”

A moziüzemeltető kft azonban nem csupán a Savaria Mozit tartotta életben, egyéb szolgáltatói feladatokat is ellátott. A megyében működő moziknak ők szállítottak filmeket. Mára a megyeszékhelyen kívül egyedül Szentgotthárdon működik még „igazi” mozi, ahol a hét öt napján vetítenek. Körmenden már csak hétvégén nyitnak ki, Szentpéterfán és Táplánszentkereszten pedig egy-egy nap. Szentpéterfa igazi unikum – tette hozzá –, annyira ügyesek, hogy előfordul, hogy a nézőszámot tekintve a nagymozi eredményeit is lepipálják. Kialakult egy közönségbázisuk, akik alig várják a következő vetítést.

Régebben 180 mozi működött a megyében, mára jó ha öt
A hetvenes években a megyében még 180 mozi ellátása tartozott hozzájuk: szinte minden este volt vetítés, olyan kis településeken is, mint például Jákon. Akkoriban a mozizást egy komplett apparátus végezte. Sanyi bácsi a nagy mozik elosztását csinálta, két kolléganője a kisebbekkel foglalkozott. „Akkoriban egyszerűbb és átláthatóbb volt a helyzet, mert az egész országban egyetlen forgalmazótól, a MOKÉP-től vásárolhattunk filmeket. A rendszerváltás után változott meg a világ, azóta 10-12 céggel kell állandó kapcsolatot tartani, ezért is nehéz az utódaim dolga.”

A kisebb falusi moziknak – magyarázza –, azért kellett a nyolcvanas években sorba bezárniuk, mert csak 16 mm-es vetítőjük volt. Az ilyen kópiáknak a gyártása akkoriban végleg megszűnt. A szakma egy ideig még próbálkozott a video-mozikkal, azonban tv-ben filmet nézni, hát nem az igazi, elmarad a mozi-élmény, ahogy a projektoros vetítésnél is.

Műsorpolitikát kellett csinálni…
Akkoriban, a rendszerváltás előtti időkben a MOKÉP és a politika diktált: „„Lenin is megmondta, a művészetek közül a legfontosabb a film. Akkoriban a mozi volt az egyetlen olyan vállalat, amelynek kulturális tevékenységet is el kellett látnia. Műsorpolitikát kellett csinálnunk, minden mozinak előre betervezett magyar és szovjet filmes látogatói számot kellett produkálnia. A minisztérium jelölte ki, melyek azok a filmek, amiket kiemelten kellett kezelnünk. Tényleg behatárolt területen éltünk. A hetvenes években egy hónapig a körmendi mozit is vezettem, ottani élményem, hogy a Jutalomutazás című magyar filmnél központilag maghatározták, hogy például Vas megyében ötezer embernek kellett megnéznie. Persze az úttörőkkel könnyen lehetett a tervet teljesíteni.”

A tervteljesítés kapcsán Sanyi bácsi elmeséli: „Amikor a céghez kerültem, a megyei vállalat igazgatója félig orosz származású volt. Ezért is viselte annyira a szívén, hogy a megye a „szovjet versenyben” jól teljesítsen. 1977-ben aztán az országban az egyik legtöbb szovjet filmet vetítő vállalat lettünk, amiért kitüntetésként mi is jutalomutazásra mehettünk Kijevbe. A terv-túlteljesítésnek olyan trükkjei voltak, hogy a nagy szovjet történelmi tablók, és társadalmi rágódások helyett a „No megállj csak” című orosz mesét adtuk el, óvodáknak és kisiskolásoknak. Több ezres nézőszámot produkáltunk így. Ha csináltunk egy mesefilm-összeállítást, és abban kettő szovjet volt, egy bolgár, és a többi magyar, a statisztikában már az egész szovjetnek számított.”

Számmisztika: hogy lehetett egy nézőből hármat csinálni?
Sanyi bácsi gyermekkora óta lelkes mozilátogató volt: „ Az ötvenes években Körmenden osztályfőnöki engedéllyel mehettünk a szüleinkkel moziba. A hatvanas években, főiskolásként már moziztam. Itt a szombathelyi főiskola díszteremében működött az akkori vállalat kihelyezett művészmozija. Az erkélyre kellett egy diákpénztáros, az lettem én. A népművelő szakon fél éven át filmesztétikát is tanultunk. Már ifjú koromban vonzódtam a mélyebb, társadalmi problémákat boncolgató filmek iránt, körmendi diákkoromban gyakran ültem egyedül a moziban. Csodálkoztam is azon, miért is kapok három jegyet, amikor egyedül vagyok. Amikor a vállalathoz kerültem, megértettem: a tervteljesítéshez kellett. Így lehetett egy nézőből hármat csinálni. Mozisként azzal is szembesültem, hogy a vállalat kettő forint nyolcvan fillért fizetett egy látogatóért, a belépő viszont két forint volt. Osztottunk-szoroztunk, és kiderült, nyereséges, ha magunk megvesszük a jegyet.”

Azt tudtam, hogy Zalaegerszegen a régi Zsinagógából átalakított Edison mozit a színész Gábor Miklós édesapja üzemeltette. Arról viszont fogalmam sem volt, hol működött Szombathelyen filmszínház. Sanyi bácsi erről is mesél: „Az Uránia udvar nem véletlenül kapta a nevét. A biliárd szalontól visszafelé, az egyik raktárban működött az Uránia mozi. Aztán a harmincas években a Malom és Király utca sarkán, a Távhő irodája helyén épült egy szép mozi, erkélyekkel és páholyokkal. Később balesetveszélyesnek nyilvánították, le kellett bontani, utána épült a mostani helyén a Savaria Mozi. Érdekes, de a belvárosban ezen a kétszáz méteren belül volt az összes szombathelyi mozi.
A filmklubok a vasúttal szemben, egy épületben működtek. Az épületet a vállalat vásárolta meg, a nyolcvanas évek közepén. Három szinten voltunk, aztán már csak két szinten, végül a megyei vállalat is megszűnt.”

Más volt a közönség, de a művészfilmek akkoriban sem mentek
Tény – emlékszik vissza Sanyi bácsi –, hogy a magyar filmeknek a hetvenes években volt egy felfutása. Jobbára azonban a történelmi témájú darabok mentek igazán sikerrel, Várkonyi tablói, az Egri Csillagok, az Egy magyar nábob, nagyon jól ment Aranyember is, a társadalmi drámák azonban akkoriban sem vonzották a nézőket. Ahogy a művészfilmek sem: „lehet, filmtörténeti szempontból maradandó alkotások például Jancsó filmjei, a közönség viszont akkoriban sem tolongott értük. De más volt a közönség, az is biztos. A fiatalok közt volt egy értelmiségi réteg, akik kifejezetten rajongtak ezekért.” A húzó mozik azonban akkoriban is a könnyedebb műfajú szórakoztató darabok voltak, mint a Kis-Kabos által jegyzett „Veréb is madár”. Ez volt a hetvenes évek egyik legnagyobb sikere. Később a könnyű szórakoztató nyugati filmek taroltak, például a Piedone sorozat.

A Nyolcadik utas a halál botránya
A nyolcvanas évek nagy durranása volt a Ben Hur, akkoriban kezdték el vetíteni, évtizedes csúszásokkal az addig be nem hozott „kapitalista” sikerfilmeket. „Emlékszem, akkoriban egy minisztériumi osztályvezető mekkora fejmosást kapott az első horrorfilmért, amit be mert hozatni Magyarországra. Ez volt a Nyolcadik utas a halál. Ment raportra, hogy ő egy ilyen aljas, szemét filmet meg mert vásárolni.”
Régen a filmeket úgy sorolták be, hogy volt A, B és C kategóriás, az A kategóriás után kaptak a mozik külön támogatást. A/1-es filmek voltak a favoritok.
Emellett a nyolcvanas évekig – ki ne emlékezne rájuk – a mozi elengedhetetlen tartozéka volt a filmhíradó. A tematikus összeállításokat a központból kapták, csütörtökön a Savaria premierben játszotta őket, aztán egy hét múlva átadta Körmendnek, ott szintén egy hétig vetítették, majd továbbadták Kőszegnek. Mire a kisebb településekre eljutottak, már semmi aktualitásuk nem volt.

A reklámokat és moziplakátokat is külön stáb készítette
A hetvenes-nyolcvanas években a Savaria Moziban évente négy-ötszázezer ember fordult meg, most jó, ha ötvenezer. A régi időkben a megyei mozi-vállalatnál négy-ötszázan dolgoztak, a körmendi moziban öten, de Jákon is két állandó ember vetített, a Savariának pedig ötven alkalmazottja volt: „Külön volt jobboldali pénztáros és baloldali, baloldali és jobboldali jegykezelő, és ruhatáros. Fent a gépházban állandóan két ember dolgozott. Most két gépházra van egy ember, és külön jegykezelőre sincs pénz.” Jelen pillanatban a Savaria Moziban mindössze öten dolgoznak.

A reklámokat és moziplakátokat is külön stáb készítette, festőművészek tervezték, Szombathelyen Krik Ferenc és Csonka Ernő, akik a mozi előtt álló vitrinekbe hetente más óriástablókat festettek. Két-három napig dolgoztak rajta, aztán kinn volt egy hétig, majd áttapétázták, és újrafestették. Sanyi bácsi nem egyszer sajnálta ezeket az alkalmi műalkotásokat: „Sokszor születtek szép és értékes darabok, kár, hogy semmi sem maradt belőlük.”

Szotyit vegyenek…
Az én gyerekkoromban, a nyolcvanas években Zalában a megyeszékhely mozijában még szotyiztunk és tökmagoztunk, a pattogatott kukoricát hírből sem ismertük. Sanyi bácsi mozijában viszont kényesen ügyeltek a tisztaságra, így a büfében csak nyalókát, perecet lehetett kapni. „A nyolcvanas évek elején az akkori főigazgató, aki akkoriban tért vissza egy amerikai tanulmányútról, egy megyei továbbképzésen elmondta, hogy a vetítések mellett óriási üzlet van a kiegészítő szolgáltatásokban is, a kukoricában és üdítőkben. Akkoriban ki hitte ezt el?”

Mozi-dilemma: gazdasági vagy kulturális intézmény?
Az ötvenes években, amikor a magán-mozikat államosították és megalakultak a megyei vállalatok, a mozinak (mint manapság is egyre inkább) elsődlegesen kulturális feladatot kellett ellátnia. „Olyan jó programokat szerveztünk, hogy volt, hogy londoni utat is nyertünk, és egy tanulmányút keretében megnézhettük az ottani mozikat.”

A rendszerváltás után aztán ide is beszivárgott a gazdasági szemlélet. „1994-től, amióta a város a megyétől átvett minket, már nem a kulturális osztályhoz tartoztunk, hanem a városi cégfelügyelethez, ahová többek között a Távhő is. Onnantól kezdve egyetlen cél fogalmazódott meg velünk szemben, nyereségesnek lenni. Nem voltak kulturális célok és elvárások. Mi ennek ellenére is folyamatosan vetítettünk művészfilmeket is.”

A helyzet némiképp akkor változott meg, amikor a plázák térnyerése után négy-öt éve kormányzati kezdeményezésre elindult a művészmozi-program. A városi mozik fő tevékenysége ismét a kulturális szolgáltatás, és nem a gazdasági tevékenység lett. Ehhez a központi támogatáshoz azonban (mint a szocialista időkben) újra csak meghatározott arányban kell magyar és (szovjet helyett) európai filmeket, és megfelelő nézőszámot produkálni. Sanyi bácsi most ezért is örül annak, hogy a Savaria Mozi, az Agora egyik tagjaként, végre méltó közegbe kerül, a kulturális intézmények közé, és nem gazdasági cégként szerepel.

Időközben a mozi az Európai Mozgókép Szövetségének is tagja lett, amelynek feltétele: „az európai filmek aránytartása, valamint igényes programok szervezése. Túl vagyunk egy próbaéven, és most kaptuk meg az értesítést arról, hogy alkalmasak vagyunk a tagságra, amely évente több mint egymillió forint támogatást jelent. Ilyen mozi nincs sok az országban, aki ezt megkapja. Ez a cím Európában is érdem.”

Még tavaly is minimális nyereséggel működtek
A Cinema City szombathelyi letelepedéséig a Savaria Mozi abszolút nyereséges volt, a pláza felépülése után a második évtől vált veszteségessé. „Akkoriban minden tartalék pénzünket elvonta a város. Ha a nyereséget nálunk hagyják, könnyebben tudtuk volna csinosítani az épületet, akciókat meghirdetni… Nem tudtunk fejlődni.”
A kilencvenes évek közepén a megyeszékhelyeken sorba szűntek meg a városi mozik, a multikkal szemben egyetlen mentsvár a művész-mozizás lett. Zalaegerszeg szintén átalakult művészmozivá, Győrben azóta magánvállalkozók próbálkoznak vele, Sopronban szintén, Veszprémben Nagykanizsán, Kaposváron, Fehérváron, Tatabányán viszont megszűnt a hagyományos mozi. Van ahol művelődési házakban vetítenek értékesebb filmeket.

Ahhoz, hogy a Savaria életben tudjon maradni, nagy segítséget jelentett a művészmozi-program, mert ezzel a központi támogatással még a múlt évben is minimális nyereséggel tudtak működni. „Most, hogy rendezgettem a papírjaimat, előkerültek olyan dokumentumok, melynek tanúsága szerint nyolc-tíz éve Szombathelyen is felmerült kulturális szakemberek részéről, hogy a pláza megépülése után be kell zárni a városi mozit.”
Azért is szerencsésnek mondhatja magát a szombathelyi városi mozi, mert az elmúlt években részt vehetett a Kulturális Minisztérim art mozik felújítására hirdetett pályázatán: „Vidéki szinten az egyik legnagyobb összeggel támogattak bennünket.” – közli Sanyi bácsi.

Másrészt, teszi hozzá, az, hogy Szombathelyen most is működik mozi, nagyrészt a városnak és a mostani polgármesternek is köszönhető: „Amikor a felújítás elindult, az állami támogatás mellé a városnak az önrészt ki kellett fizetnie. Szombathely több tíz milliót áldozott a erre. A megye is beszállt. Ha nem lett volna ez a hozzáállás, itt sincs már igényes művészmozi.”

Az első két ütemben a mozi belső tereit újították fel. A külső renováláshoz még kétszázmillióra lenne szükség: „Bíztató, amit a polgármester nemrégiben mondott, hogy ha a Fő tér északi részének rehabilitációja, a Premontrei tér kibontása EU-s pénzből megtörténik, akkor ebből megpróbálják a mozit is helyreállítani.” Az már más kérdés, hogy ezzel a „kifordított fürdőszoba”-külsővel mit lehet majd kezdeni, mert nagyon nem illik bele a városképbe. A burkolásrt egyébként annak idején a Zsolnai cég csinálta

Ezt mindenképpel le kéne verni, mert az épület kívülről nincs szigetelve” – teszi hozzá.

Csillagok háborúja: kópia-harcok
Az aktuális problémák is előkerülnek, például az, miért is nehéz, és miért nem éri meg a Savariának kommersz filmeket vetíteni. Egyrészt gyakorta a premier után egy hónapos késsel kapják meg a kópiákat, azok után, hogy a Cinema City három hétig futtatta őket. Másrészt a kommersz filmek után a művészfilmekkel ellentétben állami támogatást sem kapnak. Visszatérve a kópia-problémákhoz, Sanyi bácsi elárulja, például a mostani rajzfilm-sláger a Lecsó miért került több mint egy hónapos csúszással a Savariába. A szombathelyi Cinema Cityt ugyanis egy izraeli cég üzemelteti, akiknek a Forum Hungary a saját forgalmazó cége. Rengeteg filmet hoznak be, ők forgalmazzák a Walt Disney filmeket, így a Lecsót is. „Megcsinálják azt, nehogy véletlenül is konkurenciájuk legyünk, hogy a lehető legkésőbbi időpontban adnak kópiát,. Volt, hogy Szentesen előbb láthatták a filmeket, mint nálunk.” Amíg az Intercom működtette a Cinema Cityvel rivalizáló Hollywood Multiplex hálózatot, a Savaria is könnyebb jutott Intercomos kópiához. Csak azért is inkább a Savariának adták a filmeket, és nem a konkurenciának.

Viszont, utalt rá Sanyi bácsi, a művészfilmekkel is el érni szép teljesítményt: „Ha összeadjuk az estéket, egy-egy minőségi előadásra még mindig 50 embert össze tudunk verbuválni. Hol tudja ezt egy magas kultúrát kínáló kulturális intézmény megcsinálni?’”