Népszerű a tanári mesterképzés a SEK-en

Továbbra is van lehetőség arra, hogy két félév alatt, itt helyben egyetemi diplomát szerezhessenek tanár szakon a szombathelyi intézményben, érdemes tehát kihasználni a lehetőséget - mondta el Czetter Ibolya tanulmányi rektor helyettes. 2013-tól ugyanis változás várható, így a jövőben valószínű, hogy nem kevesebb, hanem inkább több idő alatt lehet majd csak megszerezni a diplomát. A SEK-en emellett félévente, évente egy-egy új szakot is akkreditálnak – tette hozzá a szakember.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek