Elhunyt Brenner József atya

Vas megye díszpolgára, Brenner János tetsvére 91 éves volt.

Életének 92. évében, áldozópapi szolgálatának 70. évében meghalt Vas megye díszpolgára, Brenner József ny. püspöki helynök - adta hírül Vas megye Facebbok-oldala.

Brenner atya hitoktatói tevékenysége során több ezer fiatalnak adta át a hit üzenetét. Életének egyik fő célja volt, hogy a világ megismerje testvére, Brenner János meggyilkolásának igaz, politikai hazugságokkal nem elkendőzött történetét - írták a posztban.

Brenner József mélyen vallásos környezetben nőtt fel, életszemléletét a keresztény gondolkodás határozta meg. Neveltetése révén már fiatalon az egyház felé fordult és annak szolgálatát választotta hivatásaként. 1957. június 23-án szentelték pappá.

Szolgálatát Bagodvitenyéden kezdte meg, ezután Lentibe és Vasvárra került. Harminc évig a szaléziaknál szolgált, majd a rendszerváltáskor saját plébániát kapott: Táplánszentkeresztre, majd Kámonba került – ekkor általános helynöki feladatokat is ellátott. Nyugdíjba vonulását követően egyházmegyei, majd szemináriumi spirituális lett. 2020-ban pápai jóváhagyással az irgalmasság misszionáriusának nevezték ki a Szombathelyi Egyházmegyében.

Olyan korban indult el pályáján, amikor sokan nem merték vállalni hitüket, megrendültek abban, vagy egyenesen szembe szálltak a hittel és a hitüket gyakorlókkal.

Brenner József atya
Bonyhádi Zoltán

A család 1957-ben egy személyes tragédia – testvére meggyilkolása – révén közvetlenül szenvedte el a vallásellenesség megnyilvánulásait. Brenner József mégis szilárdan kitartott hite mellett.

Egyházi pályája kezdeti több, mint 30 évében mellőzöttsége, a hatalom folyamatos ellenőrzése ellenére kitartóan dolgozott azon, hogy testvére vértanúságának nyilvánosságot adjon. A rendszerváltozás idejére az ő állhatatos munkája eredményeképp lehetett Brenner János boldoggá avatási aktáit gyorsan, minden tudományos bírálatot kiálló minőségben összeállítani és Rómába eljuttatni, az eljárást a beteljesülésig vinni.

Életével, nehéz körülmények között is rendíthetetlen papi hivatásgyakorlásával és vértanú fivére emlékének átmentésével a megye hitbéli közösségének érdekében jelentős eredményt hozó munkát végzett. Munkásságával Vas Megye jó hírnevét országhatárokon túl is elvitte, öregbítette.

Brenner Józseffel az elmúlt években többször készítettünk interjút, "30 évig én egy senki voltam" - Brenner József, az Év Vasi Embere 2018. January 29. 15:56 sőt, tavaly podcastünk vendége is volt. A beszélgetést alább visszanézheti.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet