A Haladás ez évi költségvetése 475 millió forint, ehhez az előzetes számítások szerint 120 milliós önkormányzati támogatásra lenne szükség – derült ki a sportbizottság ülésén. A bizottság az egyesület szakmai beszámolóját hallgatta meg, ahol elhangzott, a csapat célja, hogy az elő nyolc között végezzenek a bajnokságban. A pénzügyi támogatásról az éves költségvetés megalkotásakor dönt majd a városi közgyűlés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!