A SEK Természettudományi Kar Földrajz és Környezettudományi Intézete együttműködést kötött a Regionális Fejlesztési Ügynökséggel. Ennek köszönhetően áprilistól 7 másodéves hallgató szakmai gyakorlaton vesz részt majd, az ügynökség szakembereinek mentorállásával. Az egy hónap alatt az elméleti tudás mellett az érintett geográfus szakon tanulók így komolyabb gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek majd. A módszer már több hazai egyetemen bevett szokás, és az egyetem abban is bízik, hogy később túl a szakmai gyakorlaton az oktatás területére is kiterjeszthető lesz az együttműködés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!