Télen fokozottan figyeljünk a környezetünkben élőkre

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a figyelmet, hogy az idei nagyon kemény télen is fokozottan ügyeljünk a környezetükben élőkre. A régóta tartó és állandósult hideg időnek köszönhetően októbertől kezdve 38 esetben alkalmaztak biztonsági intézkedést a szombathelyi rendőrök. A tartós mínusz már halálos áldozatot is követelt ezen a télen. Egy 62 év körüli férfi tavaly decemberben az otthonában vesztette életét. Különösen oda kell figyelni az idős emberekre, de a túlzott alkoholfogyasztás is fokozott veszélyt jelent a mínuszokban. A másik komoly probléma a fedél nélkül élő emberek elhelyezésének megoldása. Ők város szociális ellátó intézményeiben kaphatnak ellátást. A rendőrség kéri, hogy azok, akik hasonló szituációkban látnak embereket az utcán , jelezzék a problémát a hatóság felé a 107-es, vagy a 112-es segélyhívón.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek