Egy hetven év feletti asszony az influenza tizedik magyarországi áldozata, csütörtökön halt meg Szombathelyen, a Vas Megyei Markusovszky Kórházban – mondta pénteken a Független Hírügynökségnek Schaffer Éva, az intenzív osztály főorvosa. Az intenzív osztályon jelenleg egyetlen beteget sem kezelnek influenzás tünetekkel, de a járvány miatt számítanak újabb esetekre - tette hozzá a főorvos. A beteg tüdőgyulladással került az intenzív osztályra. Emellett előrehaladott állapotú szívbetegsége is volt, a két betegség együtt vezetett a halálához.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!