Elhunyt Győr alpolgármestere

Hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Ottófi Rudolf, Győr egyik alpolgármestere – közölte az önkormányzat hétfő este. Ottófi a Fidesz-KDNP jelöltjeként jutott a város közgyűlésbe, ahol 2006-ban és 2010-ben is alpolgármesternek választották.

Ottófi Rudolf 1950-ben Budapesten született, középiskolai tanulmányait a budapesti piarista gimnáziumban folytatta, okleveles építőmérnöki diplomája után egyetemi doktori címét a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. A Széchenyi István Egyetemen tanított geoinformatikát, a Nemzetközi Földmérő Szövetség szakmai képzéssel foglalkozó munkabizottságának tagja volt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek