Gyengül a Fidesz, erősödnek a kis pártok

A Szonda Ipsos február elején végzett közvélemény-kutatása szerint a szavazókorú lakosság 31 százaléka, azaz 2,5 millió választópolgár támogatja a Fideszt, amely három százalékpontnyi csökkenést jelent egy hónap alatt. Az MSZP tábora viszonylag stabil, 12 százalékon áll, ami egymilliós támogatást jelent.

Erősödtek a kisebb pártok, a Jobbik hét, az LMP stabil öt százalékon áll. A kutatás szerint érezhető a közhangulat enyhe romlása, jelenleg a választókorú lakosság 61 százaléka véli úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok, 30 százalék szerint pozitívak a fejlemények.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek