Római leleteket mutattak be

Négy éve, hogy rendkívüli római leletekre bukkantak a régészek Micske közelében, az egykori Borostyánkő-út mellett. Az ásatások eddigi eredményeit tegnap Lutzmannsburgban egy előadáson mutatták be az érdeklődőknek. A Micskén és Répcesarud közötti földeken zajló ásatásokon három katonai tábort fedeztek fel a valamikori kereskedelmi útvonal mellett. A szombathelyi Savaria Múzeum és az Osztrák Régészeti Intézet közös Borostyánkő út projektje keretében bukkantak rá a lelőhelyre, mely új felismerést is eredményezett. Eddig ugyanis nem volt jele annak, hogy a római hadsereg több száz éven át jelen volt a Borostyánkő-útnak ezen a szakaszán. A hadsereg eddig ismeretlen feladatára is fény derült. A katonák az utat és az azon zajló áruforgalmat őrizték. A táborokat és a közelükben még korábban talált települést az időszámítás utáni első évszázadtól a negyedikig lakták. A több mint húsz hektáron elterülő lelőhelyet csak részben ásták ki, ehelyett röntgen- és radarkészülékekkel dolgoztak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek