Kneipp-féle egészségmegőrzés Vasváron

Kneipp-féle egészségmegőrzés - tavasszal megkezdik a munkákat Vasváron. Magyarországon elsőként a Vasi Hegyhát egy részén népszerűsítik majd azt a módszert, amellyel még 2005-ben ismerkedtek meg Németországban a vasi szakemberek. Vízvári Sándor projektfelelős elmondta, hogy a Vas megyei kistérség megfelelne ennek az egészségmegőrző programnak. A Hegyháton lévő településeknek rosszak az egészségügyi mutatói, és ezzel változhatna az itt élők életminősége. A vasi hegyhát 13 települése kapcsolódott be a programba, amely osztrák partnerekkel közösen valósul meg. Januárban átadták a kertépítészeti terveket, jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek