Vendég-tanóra a Puskásban

A Savaria TISZK környezeti fenntarhatóságot célzó projektjéhez kapcsolódik az a két vendég tanóra, melyeken ma és holnap a Hefele Menyhért Szakképző Iskola magasépítő technikus osztálya vesz részt a Puskás Solar-laborjában. A megújuló energia bemutatására és az ezzel kapcsolatos ismeretek oktatására alkalmas tanteremben a diákok arról kapnak tájékoztatást, hogy környezetkárosítás nélkül milyen megoldások léteznek az energiatermelés területén. Szentgyörgyváry Róbert gyakorlati oktatásvezető elmondta, egyre nagyobb szerepet kapnak a megújuló energiahordozók, az iskola tervei között szerepel, hogy megfelelő pályázati kiírás esetén bővítik az intézmény napelemes rendszerét.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek