38 milliárd forintra pályázhatnak a Nyugat-Dunántúlon

Az első regionális pályázatokból 8,5 milliárd forintot, de a következő hónapokban sorra kerülő kiírásokkal együtt mintegy 38 milliárd forintot nyerhetnek el támogatásként az Új Széchenyi-tervből a nyugat-dunántúli régió pályázói - közölte a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezetője csütörtökön az MTI-vel Hévízen. Breznovits István elmondta: a február 10-én meghirdetett első körben a régió vállalkozásfejlesztési programjára 600 millió forintot, a közlekedésfejlesztés terén összekötő utakra 2,8 milliárd, kerékpárutakra pedig 500 millió forintot szán. A Gyógyító Magyarország programban turisztikai fejlesztésre 2,5 milliárd, turisztikai szervezetek támogatására 850 millió forint, egészségügyi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére pedig több mint egymilliárd forint támogatást kínál az Új Széchenyi-terv.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek