Vas megye élen a rádióhallgatásban

A 15 évnél idősebbek 86,5 százaléka, több mint 7,3 millió ember hallgatott rádiót januárban – derül ki a Gfk-Ipsos felméréséből. Az adatok szerint naponta átlagosan 4 és 12 perc közötti időt fordítunk rádiózásra, különösen a reggel 7 és 9 óra közötti, illetve a délután 14 és 17 óra közötti idősávokban magas a hallgatottság. A reklámozók szempontjából fontos korosztályok közül Vas, Szabolcs és Zala megyében hallgattak többet rádiót, míg a fiatalok - 15-29 évesek - rádióhallgatása Veszprém, Vas és Somogy megyékben haladja meg az átlagot. Összesen 10 helyen előzi meg a helyi rádió hallgatottsága az országosan fogható rádiókat a 15 – 49 évesek körében.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek