Turisztikai együttműködés Körmend és Vasvár között

Körmend és térsége, valamint Vasvár és térsége összefogásával úgynevezett Turisztikai Desztináció Menedzsment alakult. A szervezet a turisztika körében érdekelt vállalkozások, önkormányzatok, szakmai és civil szervezetek együttműködésén alapszik – számol be Vasvár honlapja. Legfontosabb cél az adott fogadóterület turisztikai színvonalának és forgalmának növelése, a térségek egyediségét hangsúlyozó turisztikai kínálat létrehozása és hatékony menedzselése lesz. A jövőben nagyobb szerepet kaphat a térségben a vallási, bakancsos, és horgászturizmus, a helyi borkultúra és gasztronómia. Egyediséget és vonzerőt jelenthet a Kneipp térség kialakítása, valamint a vasvári múzeum továbbfejlesztése is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek