Összevertek három Hali-drukkert

A Zalaegerszeg és a Szombathelyi Haladás mérkőzésére a múlt hétvégén került sor Zalában, a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. A találkozót követően három vendégdrukker elment egy plázába enni, így mikor elindultak a vasútállomás felé, már nem védte őket a rendőrség. Éppen megérkeztek volna az állomásra, amikor egyikük elmondása szerint két-három autó megállt mellettük, majd tíz-tizenketten - a feltételezések szerint hazai szimpatizánsok - kipattantak a járművekből, és verni kezdték őket. Négyük közül egyikük el tudott menekülni, ő hívta később a segítséget, az ott maradt három társát azonban csúnyán helybenhagyták, egyiküknek eltörött az orra és az arccsontja is, rá későbbi vizsgálatok is várnak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek