Lapértesülések szerint fokozatosan kivezetik a költségtérítéses képzési formát a felsőoktatásból. A Széll Kálmán Terv szerint a költségtérítéses képzés csupán arra jó, hogy fenntartsa az egyetemeken a felesleges kapacitásokat. A Magyar Nemzet azt írja, hogy a felsőoktatás szerkezete torz, nem tükrözi a társadalmi és piaci igényeket, a fizetős szakok pedig súlyosan megterhelik az iskolákat.
A lap által megkérdezett kormánypárti szakpolitikusok nonszensznek nevezték az elképzelést, és azt mondták, az csak véletlenül kerülhetett a Széll Kálmán Tervbe. A Magyar Nemzet kérdésére Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kitérő választ adott.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.