Március végén ismét megrendezik Szombathelyen azt a művészeti fesztivált, ahol az ifjabb korosztály is megmutathatja tehetségét. Kis Andrea a Gyermekek Háza igazgatója elmondta: az esemény fesztivál jellegét elsősorban az adja, hogy az egyes művészeti ágak közötti találkozásokra is lehetőség van. A program nem csak a szombathelyi gyereknek kínál bemutatkozási lehetőséget, hiszen évről évre több vasi iskola képviseli magát. Aki úgy érzi, hogy tehetséges versmondásban, népdaléneklésben, mese-és prózamondásban, táncban vagy akár népi hangszeren játszik, az még ezen a héten jelentkezhet a megméretetésre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!