Feloldották a horgászati tilalmat

Az Ajkai Timföldgyár zagytározójának tavaly októberi átszakadását követően halászati tilalmat rendeltek el több vasi horgászvízen is. A Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága 2011. március 11-én 6 órától feloldotta a tilalmat a Merseváti és Nagypiriti tavakon, valamint a Kodó és a Cinca patak egy részén. Az általános teljes halászati és horgászati tilalom továbbra is megmarad a Marcal folyó Vas megyei szakaszán és a Kodó-patak, Cinca-patak torkolati szakaszain.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek