Ingyenes koncertre várják a zenekedvelő közönséget ma este 18 órától a Művészeti Szakközépiskola Körtermébe, ahol két tehetséges amerikai előadó lép fel. Jackie Bodily versenyzongorista és Kimberly Roderick énekes csaknem egy éve élnek Magyarországon, az iskola meghívására érkeznek most a vasi megyeszékhelyre. A koncerten Liszt Ferenc és Webber darabjai, valamint több ismert dallam is felcsendül majd. Szabó Mónika zenei igazgató elmondta: az estet a művészeti szakközépiskola diákjai és tanárai is nagy érdeklődéssel várják, hiszen kiváló alkalom kínálkozik arra, hogy megtapasztalják, egy Amerikában tanult fiatal milyen módon formálja meg a darabokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!