Elhunyt a fideszes képviselő

Tegnap késő este autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője, Püspökladány polgármestere. A rendőrség szerint egy 51 éves autós okozta a balesetet, aki rossz helyen hajtott fel az autópályára, kilométereken át szemben haladt a forgalommal, majd frontálisan ütközött azzal a kocsival, amelyben a politikus utazott. Az ütközés következtében a képviselőn kívül elhunyt a politikus sofőrje és a karambolt okozó autóvezető is. A baleset az M3-as autópályán történt, a Pest megyei Bag közelében.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek