Szeméremsértőt keres a rendőrség

A Kőszegi Rendőrkapitányság eljárást folytat egy gyöngyösfalui lakos ellen szeméremsértés bűncselekmény elkövetése miatt. A gyanúsított 2010. évben Szombathely, Gencsapáti, Gyöngyösfalu, Lukácsháza települések közterületein több alkalommal fiatal nőknek szeméremsértő módon mutogatta magát, valamint előttük önkielégítést végzett. A gyanúsított 37 éves, 180 cm magas, kissé kopaszodó, pocakos, kerek arcú férfi. Fenti személy a települések között kerékpárral közlekedett.

Amennyiben valaki a megjelölt környéken hasonló jogsértést tapasztalt, illetőleg hasonló bűncselekmény elkövetőjéről van tudomása, kérjük jelentkezzen a Kőszegi Rendőrkapitányságon személyesen (9730 Kőszeg, Rómer F. u. 8.) vagy telefonon a 06-94/360-101/42/45-ös melléken, valamint a 107-es segélyhívó számon.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek