Klikkelj és izgulj!
Kedves internetező társaim! Itt az ideje, hogy felismerjük, a világháló másra is használható, mint MP3-számok és pornóanyagok letöltésére. Itt van például az online jegyvásárlás intézménye, amely legalább annyi örömet és izgalmat okoz, mint az előbbiek. A kaland kezdődik, ugye, a bankkártyánk számának kiadásával, majd folytatódik a további fejleményekre való várakozással. Ezek egy érkező emailben folytatódnak, közölve, leemelték a szükséges összeget, a jegyeket pedig Bécsben, a Heumühlgasse 11. második emeletén lehet átvenni.
Koncert előtt tehát rohanás oda ködben és esőben, hogy a kis mellékutca utca megadott épületében csak zárt ajtókat és sötét ablakokat találjunk. Enyhe pánik, de nem adjuk könnyen magunkat. Párszori körbejárás után úgy tűnik, néhány pilács mégis világol odafent, meg egy oldalajtón be is lehet jutni, s innentől kezdve már nyert ügyünk van: a jegyvásárlási rendszer mégis működik, s azt a meglepő konklúziót vonjuk le, hogy az internetnek hosszú távon akár még értelme is lehet.
De hát az est mégsem róluk, hanem korunk egyik kultfigurájáról, a barna bársonyöltönyben feszítő Nick Cave-ről szól. A szokásos kísérőzenekar, a Bad Seeds helyett ismeretlen basszusgitáros és dobos (Norman Watt-Roy és Jim White), csak a mágikus hegedűs (Warren Ellis) a régi. Az előadás nagyon közel van egy akusztikus koncerthez. Nick Cave el sem hagyja székét a Bösendorfer zongora elől, a dobos végig seprűzik, az újabb lemezekről ismert, amúgy is nyugis, balladisztikus dalok még személyesebb, még intimebb kiadásban.
Így is átjön a Nick Cave-életművön áthúzódó, mélyről jövő ősi lüktetés, amely fura, de kellemes gellert kap itt az ősi színházfalak között. A látvány amúgy zéró, nagyjából egy százas égő felkapcsolásával elérhető fény és színorgia. A szemnek betevőt egyedül Warren Ellis magzattartásban való ringatózása és Nick Cave kopaszodó fejbúbja ad. Mindkét jelenség 20 méter magasból, a galériáról is pontosan megfigyelhető.
Nick Cave nagysága - többek között - abból áll, hogy sikerült nevetségesség nélkül a pályán maradnia évtizedekig. Arra az egyszerű dologra jött rá, hogyha csökken a kreativitás, márpedig az már olyan, a beste, hogy csökken az évek multával, akkor ne erőltessük már, mint, legyünk gonoszak, David Bowie, hanem ássunk a lehető legmélyebbre az adott keretek között. Azóta szorgalmasan ás, mélyíti magát és a dalokat lemezről-lemezre. Igaz, közben nem rágjuk le a körmünket izgalmunkban. A következő lemez megint biztonságosan izgalommentesnek ígérkezik, legalábbis a Bécsben bemutatott két új dal alapján.
