Orbán Viktor a parlamentben jelentette be, hogy az új alkotmányban nem szerepel majd a gyermekek utáni plusz szavazati jog. A miniszterelnök a nemzeti konzultációra hivatkozott, mondván, az emberek többsége nem ért egyet a korábbi kezdeményezéssel. Hozzátette, ugyanakkor nagymértékű egyetértés alakult ki abban, hogy az alkotmánynak tartalmaznia kell az alapvető jogokat és kötelességeket, az állam túlzott eladósodásának tilalmát, a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, és a magyar föld eladásának tilalmát.
Orbán Viktor szerint a nemzeti konzultációval lezárult az az időszak, amikor az ország vezetői nem vették figyelembe az emberek véleményét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.